Priszlop-hágó: a térkép, amely máshová teszi a borsaiak 1717-es csatáját a tatárokkal
Az út · Máramaros–Suceava · Priszlop-hágó
Hol ütköztek meg valójában a borsaiak a tatárokkal 1717-ben? Egy bronztábla szerint „ezen a helyen”. Egy 1780-as évekbeli osztrák katonai térkép csaknem öt kilométerrel lejjebb, a völgyben jelöli a csatát.
A Priszlop-hágóról Borsa felé ereszkedő út mellett két fehér betonforma áll egy folyami kőből rakott, lépcsős talapzaton. Az egyiken, egy csatajelenetet ábrázoló bronz dombormű alatt, román nyelvű tábla hirdeti: „Ezen a helyen az ősi földet szerető borsaiak 1717-ben hősies harcban szétzúzták a betörő tatár hordákat.”
Csaknem kétszáz évvel az emlékmű előtt egy osztrák tiszt ugyanezt írta kézzel egy katonai térképre: „sind hier”, vagyis „itt”. Csakhogy nála ez az „itt” csaknem öt kilométerrel lejjebb van a völgyben.
A hágóról hosszú történet kering: római út, az út, amelyen Drágos vajda leereszkedett volna Moldvába, sóút, és egy hóra, amelyről azt írják, hogy 1373 óta adatolt. A dokumentumok rövidebb és furcsább történetet mondanak el. Az általunk átnézett források egyike sem köti a hágót a rómaiakhoz, Drágoshoz vagy a sóhoz. Az útnak nincs ismert születési anyakönyve, csak egy korszerűsítési dátuma: 1981. A hóra 1968-ból való. A bronztáblán megörökített csatát pedig a térkép máshol jelöli.
A katonai levéltárak viszont két olyan pillanatot mutatnak, amikor hadseregek teljes súlyukkal erre a nyeregre nehezedtek: 1916 nyarát és 1944 őszét.
A nyereg 1416 méter magasan fekszik, a Radnai-havasok és a Máramarosi-havasok között. A DN18-as országút szerpentineken kapaszkodik fel Borsáról, elhalad egy betonobeliszk mellett, majd leereszkedik Kirlibaba felé, Bukovinába. A hágó alatt ered a Visó. A túloldalon a vizek az Aranyos-Beszterce felé indulnak. Itt válik el egymástól a Tisza és a Szeret vízgyűjtője.
„Ezen a helyen”
1717 augusztusában egy tatár sereg a Radnai-hágón át betört Erdélybe, fosztogatott, majd észak felé, Máramaroson át vonult vissza. Bánlaky József magyar hadtörténész így írja le a fő oszlop útját: szeptember 3-án Borsát érte el, másnap pedig „a Visó völgyéből az Aranyos Beszterce völgyébe vezető Sztrimtura szorosan akart átkelni”. A szorost „erősen eltorlaszolva” találta, a máramarosi felkelők tartották megszállva Lupu Șandru (Bánlakynál Sándor Lupu) borsai pap vezetésével. A tatárok mindent megtettek, hogy átvágják magukat, Bánlaky József szerint azonban ez „létszáma felének elvesztését vonta maga után”. Az egész hadjáratból „embereik és lovaik létszámának több mint fele nem tért többé vissza hazájába”.
Az emlékmű állításának éve és alkotója nem szerepel az általunk átnézett forrásokban. Az egyetlen forrás, amely datálja, a Rumania Military hadtörténeti oldal, „a hetvenes évek végére, a »forradalmi lendület« közepette” teszi. Ezekben az években Nicolae Ceaușescu propagandája azért állította előtérbe a vajdákat és a helyi hősöket, mert „mindig harcoltak az ellenséggel”, ahogy Matei Gheboianu történész magyarázza. A tábla ugyanezt a nyelvet beszéli: „ősi föld”, „betörő hordák”.
„Sind hier”
Az első katonai felmérés, más néven József-kori felmérés, Magyarország első katonai térképezése volt. Tisztjei 1782 és 1785 között a Visó felső folyásánál is jártak. Lapjukra három őrházat (Wachthaus) rajzoltak, kettőt közülük Borsa hágó felőli végén. A folyóparton, ott, ahol Borsa széles völgye összeszűkül, öt sorban, kézzel ezt írták: „Ao 1717 sind hier 15000 Tartaren von denen Inwohnern geschlagen worden”. Vagyis: „1717-ben itt verték meg a lakosok a 15 000 tatárt.”
Közvetlenül a feljegyzés alatt a térképész a hely nevét is feltüntette: „Strimtura”. Bánlaky József is ezen a néven, Sztrimtura alakban említi a szorost, ahol a tatárokat megállították. A két forrás nem feltétlenül független egymástól, hiszen a történész ugyanazokból az osztrák levéltárakból dolgozhatott. Ugyanarra a helyre mutatnak azonban. A 15 000-es szám a térképészé, és egyetlen más általunk átnézett forrás sem erősíti meg.
Az Arcanum georeferált térképén mérve a feljegyzés légvonalban körülbelül 4,7 kilométerre nyugatra van az emlékműtől. Az ilyen térképeknek nincs geodéziai alapjuk. A nagy tartományok régi georeferálásánál a hiba elérhette az egy-két kilométert, az új módszerrel 100–200 méterre csökken. A feljegyzés és az emlékmű közötti távolság mindkettőnél nagyobb.
A térképész mintegy 65 évvel a csata után írt; talán még éltek, akik látták. Az emlékművet több mint két évszázaddal később állították. Bogdan Bobînă régész, a Máramaros Megyei Történeti és Régészeti Múzeum munkatársa már 2015-ben jelezte az eltérést. 2014-ben a terepen kereste a csata nyomait, de nem talált belőle származó tárgyakat.
A dátum sem egyezik. Borsa szeptember 17-én emlékezik meg a csatáról, az emlékműnél. A történeti források szeptember 3–4-re teszik, a térkép pedig csaknem öt kilométerrel lejjebb.
Egy út, amelynek nincs születési anyakönyve
A nyeregben talált legrégebbi emberi nyom nem út, hanem néhány kőeszköz. Az első kettőt Bogdan Bobînă 2012-ben találta a sípályán, 1395 méteren; valószínűleg a felső paleolitikumból valók. Azt mutatják, hogy ember már nagyon korán feljutott ide. Azt nem, hogy merre és miért.
Sem a törvény, sem a költségvetés, sem a mérnök, aki a Priszlopon átvezető ösvényből szekérutat csinált, nem szerepel az ismert forrásokban. A Die österreichisch-ungarische Monarchie in Wort und Bild című birodalmi enciklopédia sem ad dátumot. Bukovináról szóló, 1899-es kötete „a Kirlibabán át Magyarországra vezető hegyi utat” a kárpáti táj ékszereként írja le, ott, ahol Máramaros őserdői Bukovina őserdeivel találkoznak.
Ezen az úton a határ nem a hágón húzódott. 1775-től 1918-ig az osztrák Bukovina és Magyarország határa lejjebb, Kirlibabánál volt. Carl Frankendorfer jakobényi evangélikus lelkész 1911-ben úgy írta le a falut, hogy „még Bukovinában van, de közvetlenül Magyarország és Erdély határán”. Kirlibaba az Aranyos-Beszterce bal partján feküdt, Lajosfalva, azaz Ludwigsdorf a jobbon. Közöttük „egy nagyobb híd”.
Az 1914. április 4-ig helyesbített 1:75 000-es osztrák katonai térkép már kettős vonallal rajzolt országutat mutat, széles szerpentinekkel a borsai oldalon. A nyeregben, az 1413-as magassági pontnál két betű áll: „WH”. Az osztrák térképeken ez a rövidítés általában Wirtshaust, vagyis fogadót jelöl. Ez a legrégebbi ismert jele annak, hogy a hágóban fogadó állt.
1916: „igen fontos rokádvonal”
1915 januárjában a Lengyel Légió II. dandárjának mintegy 2200 légiósa Borsán, „az utolsó állomáson a magyar oldalon” szállt le a vonatról, és gyalog kelt át a Priszlopon, csaknem mínusz 30 fokban, a kirlibabai csatába. Az útvonalat Aleksander Smoliński történész rekonstruálta lengyel dokumentumokból.
1916 júniusában Alekszej Bruszilov tábornok offenzívája szinte egész Bukovinából kiszorította az osztrák–magyar frontot, egészen az Aranyos-Besztercéig. Június 24-én a tescheni hadsereg-főparancsnokság azt kérte Karl von Pflanzer-Baltin vezérezredestől, a 7. hadsereg parancsnokától, hogy az oroszokat „legrosszabb esetben a Priszlop-, a Rotunda- és a Borgói-hágón” állítsa meg. A Priszlop egyike volt az Erdélybe és Magyarország északi részére vezető három kapunak.
Július 16-án orosz csapatok a nyeregtől északra átkeltek a határgerincen, és estére Borsafüred alá értek. Másnap egy osztrák–magyar zászlóaljat teherautókon hoztak át Jakobényből a Priszlop-nyergen. A felsőbb parancsnokság habozott, hogy egy egész hadosztályt vessen-e be a hegyekbe. Karl von Pflanzer-Baltin ragaszkodott hozzá: meg kell védeni „a Kirlibaba–Priszlop-nyereg–Felsővisó országutat, a 7. hadsereg igen fontos rokádvonalát”, vagyis azt az utat, amelyen a csapatokat a front mentén át lehetett csoportosítani. Július 18-án a vita magától elült: az oroszok „a köd leple alatt” elvonultak.
A front ezután Kirlibabától keletre rögzült 1917 nyaráig, a hágó pedig mögötte maradt. Borsa és Jakobény között a hadsereg 77–80 kilométeres keskeny nyomtávú vasutat épített, több ezer orosz hadifogoly munkájával. 1930–1931-ben bontották le. A nyeregben katonai temető maradt, 136 katona nyughelye: románoké, németeké, lengyeleké és oroszoké.
1944: az erőd, amely nem esett el
Az 1940 augusztusi második bécsi döntés után Borsa és Lajosfalva (ma Cârlibaba Nouă) Magyarországhoz került. A határ ismét az Aranyos-Beszterce hídján húzódott. A magyar 2. határvadász-zászlóalj Borsára helyezte parancsnokságát, háromszavas írásos feladattal: „a borsai-hágó lezárása”. A Priszlop-hegyen, az 1414-es magassági pontnál felépült az Árpád-vonal, az Északkeleti-Kárpátok magyar erődrendszerének egyik erődje. Szabó József János történész szerint a vonal völgyzárak láncolata volt, egyetlen kivétellel: a Borsai-hágón – ahogy a magyarok a Priszlopot nevezték – álló erőddel.
1944 májusában a borsai zsidókat – 2486 embert a település 11 230 lakosából az 1930-as népszámlálás szerint – a felsővisói gettóba gyűjtötték, majd Auschwitzba deportálták. 1947-ben Borsán 395 zsidó élt.
Hogy ősszel mi történt az erődnél, azt szinte kizárólag Éltető Gábor magyar százados visszaemlékezéseiből tudjuk. Ezeket a budapesti hadtörténeti levéltár őrzi, és Szabó József János idézi az Árpád-vonalról írt monográfiájában. Szeptember 23-án Éltető Gábor százada Borsán át megérkezett a Priszlop-tetőn álló erődbe. Október elejétől az erődöt keletről és északkeletről egy hadosztálynál nagyobb erővel támadták, de az minden támadást visszavert. Október 12-én parancs jött a visszavonulásra Borsafüreden át Máramarosszigetre. Nem a hegyen elszenvedett veszteségek miatt, hanem mert délebbre, Székelyföldön összeomlott a front.
Kerestük a szovjet oldalt is, a Bukovinából támadó egységek hadműveleti naplóit, de nem találtuk meg őket az interneten. Így egyelőre csak az egyik fél beszámolója áll rendelkezésre, és a támadó erő nagysága is tőle származó adat.
A Máramarossziget felé vezető visszavonulási út Majszinon át vezetett. 1944. október 14-én, két nappal az erőd feladása után, visszavonuló magyar csapatok ott agyonlőttek 29 román parasztot, akiket a felsővisói munkatáborokból hoztak, és velük együtt három zsidót. Máramarosszigetet október 17-én vagy 18-án szabadították fel.
Ami megmaradt, és ami utóbb került hozzá
1945 után a hágó az lett, ami ma is: megyehatár. 1968 augusztusában a borsai születésű Nicoară Timiș folklorista, a Népi Alkotások Máramaros Megyei Irányító Központjának igazgatója megszervezte az első Hora la Prislopot (Priszlopi hórát), a máramarosiak, bukovinaiak és naszódiak közös ünnepét. 2022-ben tartották az 50. kiadást, vagyis a fesztivál néhány évet kihagyott. A sajtóban az áll, hogy a hóra „1373 óta” vagy „1738 óta adatolt”. Az általunk talált források egyike sem idézi a dokumentumot.
2000. augusztus 13-án tették le a priszlopi kolostor alapkövét, közvetlenül a nyeregben. A kőtemplomot 2015-ben szentelték fel. Ez nem Arsenie Boca kolostora: az a Hátszegi-medencében, Hunyad megyében van, ott szolgált, és ott is temették el. A „prislop” a románban köznév, a szótár meghatározása szerint „magasan fekvő, nyereg alakú hágó”. Ugyanezt a nevet viseli több megyében falu, csúcs és patak.
A nyeregben a Cabana Alpina melletti obeliszknek is van egy táblája, fehér alapon fekete betűkkel. Csatát nem említ, „itt”-et sem mond. 1979 júliusában a Scînteia pártlap arról tudósított, hogy „a DN 18 korszerűsítési munkálatai miatt” szünetel a forgalom a Borsa–Priszlop–Kirlibaba szakaszon. A tábla szerint „a D.N. 18 Prislop–Cîrlibaba–Iacobeni modernizálása 1981-ben fejeződött be”, és megnevezi a tervezőt is, a bukaresti IPTANA-t.
Az út két táblája közül ez az, amelyik ellenőrizhető dolgot állít.
A fényképek 2026. június 24-én és 25-én készültek, drónnal és a földről. A szöveg levéltári dokumentumokra és térképekre támaszkodik. A román, német és lengyel nyelvű idézeteket mi fordítottuk magyarra. A Máramaros Megyei Történeti és Régészeti Múzeumtól részleteket kértünk az emlékműről és a régészeti leletekről; a válaszukat közölni fogjuk.
Források
- Máramarosi és Szatmári Ortodox Egyházmegye, a borsai parókia – az 1717-es csata és Lupu Șandru
- Rumania Military, „Preluca Tătarilor” – az emlékmű datálása az 1970-es évek végére
- Europa Liberă, „Patriotism vs naționalism”, 2022 – a vajdák a nemzeti kommunista propagandában
- Spezialkarte 1:75 000, „Kirlibaba” lap, 1914. április 4-ig helyesbítve
- Aleksander Smoliński, Kirlibaba 1915, IPN, 2022 – a lengyel légiósok átkelése a Priszlop-hágón
- Erich Fritsch, Österreichisches Schwarzes Kreuz, 2/2023 – a Priszlop-hágói katonai temető
- Máramarosi és Szatmári Ortodox Egyházmegye, priszlopi kolostor – története és a hősi temető
- Szabó József János, Az Árpád-vonal, 2002 – „A Borsai-hágó” alfejezet
- Encyclopaedia Judaica, „Borsa” – a zsidó közösség és az 1944-es deportálás
- e-Bibliotheca septentrionalis, „Masacrul de la Moisei, 14 octombrie 1944” – az áldozatok
- Basilica.ro, „Povestea masacrului de la Moisei” – a majszini mészárlás
- Pamyat Naroda, a szovjet 40. hadsereg adatlapja – Máramarossziget felszabadítása
- Dorin Ștef, Istoria folcloristicii maramureșene – Nicoară Timiș és az első Hora la Prislop)
- DirectMM, a Hora la Prislop 50. kiadása
- Dévai és Hunyadi Ortodox Egyházmegye – Arsenie Boca és a hátszegi Prislop-kolostor
