
Andrea-Enrica Tecar gyógyszerészként kezdte, egy lakónegyedi patika pultja mögött. Hét hónap múlva jött a járvány: a sorok, a félelem, az emberek, akik idegesen léptek be, mert nem találták, amire szükségük volt. Azt mondja, azokban a hónapokban senki sem látta őt – sem a megijedt, kimerült betegek, sem a főnöke, aki maga is nyomás alatt volt.
A gyógyszerészeknek van egy mondásuk a gyógyszerekről: a dózis teszi a mérget. Andrea-Enrica Tecar másra használja. Egy nap, amikor senki sem lát, semmit sem jelent; hónapokon át viszont méreggé válik. A válság becsukta előtte a patika ajtaját, olyan ajtót, amelyet – mondja – magától soha nem csukott volna be. Nulláról kezdett programozni tanulni, mint egy új nyelvet. Olyan kollégák vették körül, akik kamaszkoruk óta írtak kódot. Sok állásinterjún elbukott, mire megkapta az első fejlesztői állását.

Ma az MHP Romaniánál dolgozik, a Porsche-csoport tanácsadó cégénél. Amikor először használhatott mesterséges intelligenciát egy valódi feladaton, egy vizsgálat, amely általában napokig tartott, néhány óra alatt elkészült. A megoldás működött. Először örült. Aztán megijedt: eltűnt az az elégedettség, hogy ő maga oldotta meg a problémát.
Mindezt november 17-én mesélte el az Empower Tech konferencián, amelyet a technológiában dolgozó nőknek szervezett a DevTalks csapata a bukaresti NORD Events Center by Globalworth helyszínen. A harmadik kiadásához érkezett rendezvény 500 résztvevőt jelentett be. Andrea-Enrica Tecar kérdése – mi marad a miénk, amikor a gép percek alatt elvégzi a feladatot – más szavakkal szinte a nap minden szekciójában visszatért. A válaszok kevésbé szóltak a technológiáról, mint az emberekről.
A napot Steliana Moraru és Marian Andrei vezette, a megnyitót Andreea Balaci-Buncianu, a Catalyst Solutions Delivery Area Managere tartotta.


A rész, amit aláírsz
Andrea-Enrica Tecar szerint az ítélőképesség marad. A gép képes vizsgálódni és megoldást javasolni, de valakinek el kell döntenie, hogy a megoldás jó-e. Az a rész, amely neki megmaradt, nem kicsi, mondja: az a rész, amikor eldönti, rá tudja-e írni a nevét az eredményre. A cég gyakornoki programjain dolgozik és egyetemen tanít. A hallgatóitól azt kéri, hogy először kézzel írják meg a kódot, értsék meg, és csak utána ítéljék meg, mit javasol nekik az ügynök.
Fabiola Cazan, a Vodafone Románia Head of Digital Engineeringje, más úton jutott ugyanide. Gond nélkül kiadja a kezéből az elemzést, a kutatást, a változatokat és a kódot. Az ítélet, a felelősség és a döntés az embereknél marad. Egy kudarcot is beismert: a csapata épített egy mesterségesintelligencia-megoldást, amelyet végül nem használtak, mert a körülötte lévő folyamatok és emberek nem változtak. Azóta minden új ötletnél az az első kérdése, mi az értéke.

A változásnak is van dózisa. Mădălina Epure, a Deloitte Technology Delivery Center Organization & Workforce Transformation Leadje, a Deloitte Global Human Capital Trends 2026 jelentését idézte: az alkalmazottak egyharmada egyetlen év alatt több mint 15 jelentős változáson ment át. Egy átalakulás kulcsa szerinte a középvezetők, akik összekötik a vezetést a csapatokkal. Anda Antal, a Thales Engineering Delivery Managere, szoftverfejlesztési projektek Franciaországból Romániába költöztetését irányította, és egy szabállyal maradt: nem kell minden válasz ahhoz, hogy világosságot teremts. Néha elég egy oldal arról, mit döntöttek el, mit tudnak és mit nem tudnak még, hetente frissítve.


Raluca Minea, a Microsoft Principal Software Engineering Managere, egy tanulmányt hozott. A Microsoft Research és a Carnegie Mellon Egyetem kutatói 2025-ben 319 olyan embert kérdeztek meg, aki hetente használ mesterségesintelligencia-eszközöket a munkájában, és 936 valós példát elemeztek. Akik jobban bíztak az eszközben, kevésbé kritikusan gondolkodtak arról, amit az előállít. Akik inkább a saját képességeikben bíztak, többet ellenőriztek. Bogdan Puținică, a Microsoft Románia volt vezérigazgatója, az Outcome1.AI társalapítója röviden fogalmazott: nem a mesterséges intelligencia vált le minket, hanem valaki, aki használja.

Empátia nélküli bizalmas
A legkényelmetlenebb válasz egy konfliktusról szóló szekcióban hangzott el. Csibi Magor, a Trend Consult partnere, aki Raluca Antonnal közösen írta az öt nappal korábban a Nemira kiadónál megjelent „Înțelepciunea conflictului” (A konfliktus bölcsessége) című könyvet, a feje tetejére állította a kérdést.

„Mit mond a pszichológiai biztonságunk szintjéről, hogy nagyon bensőséges dolgokat meg tudunk beszélni egy MI-vel, amely, ha ember volna, eleve pszichopata lenne?” – kérdezte a teremtől. Egy MI-nek nincs empátiája és nincsenek érzései, mi mégis neki mondjuk el a legmélyebb problémáinkat, mert nincsenek olyan embereink, akikben eléggé megbíznánk. Mielőtt azon gondolkodnánk, mit kezdjünk az MI-vel, mondja Csibi Magor, a kapcsolatainkat kellene rendbe tennünk.

A számok őt igazolják. A World Values Survey 2017–2018-as, hetedik hullámában a romániai válaszadók 11,7 százaléka mondta, hogy az emberek többségében meg lehet bízni, 86,8 százalékuk szerint viszont nagyon óvatosnak kell lenni. Csibi Magor kerekít: tíz románból egy.
A mechanizmus az ő olvasatában abból indul ki, mennyire szigorúak vagyunk önmagunkkal. A nemzeti kultúrák összehasonlítására használt Hofstede-skálán Románia 100-ból 20 pontot kap engedékenységből. „Én magamat 20-ra értékelem, vagyis 100-ból 20-at adok magamnak. Neked a duplát adom, 40-et. De […] tőlem 60-at vagy 70-et kérsz. Az én fejemben nem létezik 60 vagy 70.” A konfliktus elkerülhetetlen. Csak éppen nem nyíltan zajlik.
„Mit jelent az, hogy jó gyerek?” – kérdezte még Csibi Magor. A teremből valaki azt felelte: „Nem zavar senkit.” Pontosan ezt nem akarod egy cégnél, folytatta. Tudni akarsz az irodában elrepedt csőről és arról a nagy ügyfélről, aki készül elmenni, és nem azt mondani a nap végén, hogy „milyen jók voltatok, senki nem szólt semmit”, miközben a cég csődbe ment. „A konfliktus nem veszekedést jelent, a konfliktus olyan véleménykülönbséget jelent, amelyet ki is mondanak.”
Monica Aliman, a Bravva Female Founders vezérigazgatója és partnere, délután egy gyakorlattal vitte tovább ugyanezt a gondolatot. Arra kérte a termet, hogy jegyezzék fel a telefonjukra az első reakciójukat arra a hírre, hogy egy kolléga szerint a másnapi határidő nem tartható, pedig ő hónapok óta látta a kockázatot, és megtartotta magának. A különbséget szerinte az dönti el, merre megy utána a beszélgetés: ha a viselkedésről szól, teret hagy a felelősségvállalásnak, ha a személyről, szégyent szül, a szégyen pedig rejtőzködésre késztet.

Roxana Mîțu, a Trend Consult HR-menedzsere, a The Killers „Human” című dalának egyik sorára építette fel a szekcióját, és más szögből tette fel ugyanazt a kérdést: mi marad emberi bennünk, amikor már mindent optimalizálunk magunkon.

Ki mondja ki a nevedet
Doina Costache, a Google Advertising Solutions üzletágának ügyvezető igazgatója, egy olyan szabályról kellett leszoknia, amelyet a közép- és kelet-európai generációjának tulajdonít: húzd meg magad, a munkád majd beszél helyetted. Abban reménykedett, hogy valaki megveregeti a vállát, és megkérdezi, milyen lehetőségre vágyik. A vezetést – mondja ma – nem adják, hanem elveszik. Ezt Szingapúrban tanulta meg akkori mentorától, Scott Beaumonttól, aki akkor a Google ázsiai–csendes-óceáni elnöke volt.

Andrea-Enrica Tecar két kérdést adott a teremben ülőknek, amelyet bármelyik leendő munkáltatónak érdemes feltenni. Az első: tanulhatok itt, vagyis van időm és engedélyem tanulni, nem csak képzési keretem? A második: van-e valaki, aki kimondja a nevemet, amikor nem vagyok a teremben?
Bogdan Puținică, aki négy lány apja, egy történettel válaszolt. Az általa az indulás idején vezetett szoftvercég első alkalmazottja az a nő volt, aki az értékesítéssel foglalkozott. Japánt választották piacnak. Japánul nem beszélt, kapcsolatai sem voltak ott, mégis másfél év után megkötötte az első szerződést, és Japán éveken át az üzlet közel 30 százalékát adta. Minden út előtt ő készítette fel a cégvezetőt: hogyan kell meghajolni, milyen ajándékot visz az ember a találkozóra, hogyan néz az emberekre.

Akit nem látnak, hallgat, a hallgatást pedig félreértik. Irina Ciucioi-Badea, aki az Equans bukaresti informatikai központját vezeti, arról mesél, hogy Szingapúrban egy ázsiai csapatot irányított, ahol a hívások során senki sem kapcsolta be a kameráját, és senki sem szólalt meg. Először hidakat kellett építenie, és meg kellett mutatnia, hogy figyel. Csibi Magor szerint a mi kultúránkban egy ember hallgatása inkább visszahúzódást jelent, mint elégedettséget, és a csendben megfigyelő emberektől gyakran a legjobb ötletek jönnek – ha teret kapnak.

Irina Ciucioi-Badea egy tehetségről és sokszínűségről szóló kerekasztalon beszélt, amelyet Marian Andrei moderált. Ugyanott Raluca Negulescu-Balaci, a UiPath Foundation ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a befogadást nem a végén teszik hozzá: az alapítvány középiskolásoknak szóló mesterségesintelligencia-tananyagát előbb falusi és kiszolgáltatott helyzetű családokból származó fiatalokkal próbálták ki, és csak utána tették mindenki számára elérhetővé.

Abban a teremben nőként a technológiában dolgozni nem statisztikai ritkaság. Az Eurostat szerint Romániában a legmagasabb a nők aránya az informatikai szakemberek között az Európai Unióban: 2025-ben 27,8 százalék, szemben a 19,5 százalékos uniós átlaggal. A szám másik oldaláról ritkábban esik szó. Az informatikai szakemberek az ország foglalkoztatottjainak mindössze 2,7 százalékát teszik ki, ami a második legalacsonyabb arány az unióban.

Amit nem viszek tovább
Raluca Tătărușanu, a Druid AI EMEA és APAC régióért felelős értékesítési alelnöke, olyan munkakultúrában nőtt fel szakmailag, ahol az este tízig tartó irodai munka és a bármikor felvett telefon becsületjelnek számított. A mentora demonstratívan hatkor ment haza, hogy a beosztottjai ne higgyék, meg kell várniuk.

Sabina Mihăilescu, aki a C&A Tech Capability Centerét vezeti, nem fogadott meg egy tanácsot, amelyet pályája elején kapott: hogy rejtse el az érzelmeit. Rendben van, mondja, ha megmondod a kollégáidnak, hogy túl sok ez neked, és tíz perc szünetre van szükséged; az viszont nincs rendben, ha ilyen állapotban hozol döntéseket.

Doina Costache „performative endurance”-nek nevezi: olyan munka, amelyet azért végzünk, hogy soknak tűnjön. A tökéletes betűtípusú diát ma már öt perc alatt elkészíti a mesterségesintelligencia-ügynöke, hogy az idő a beszélgetésre maradjon. Ő és Raluca Tătărușanu még valamit kért: ne tűrjük tovább a ragyogó, de toxikus embert, akinek az eredményei miatt mindent megbocsátanak. Csibi Magor hasznos határt húzott: „Az összeférhetetlenség nem egyenlő a toxicitással. Toxicitásról akkor beszélünk, amikor valaki ismételten megsérti a pszichológiai szükségleteidet vagy a testi épségedet.”
Elena Unciuleanu, a Reporting Center alapítója, programozó, nagyvállalatoknak árul szoftvert, és a cégének, mondja, soha nem volt értékesítési osztálya: a bemutatókat ő és a műszaki csapat tartja. Egy olyan témáról is beszélt, amelyről szerinte még nem hallott színpadon: a magánszféra korrupciójáról. Elvesztett szerződéseket, mert nem tette meg, amit a versenytársak. Amit nem hajlandó örökül hagyni, az az a gondolat, hogy kicsivé kell tenned magad mások egója kedvéért.

Doina Costache nem akarja többé hallani a kérdést: „Hogyan csinálod mindezt?” Pályája Bukarest, Szingapúr, az Egyesült Államok és újra Bukarest között zajlott, 20 éves fia Londonban tanul. A példaképe Susan Wojcicki, aki a YouTube-ot vezette és öt gyereket nevelt fel, és akitől – mondja Doina Costache – soha senki nem kérdezte meg, hogyan bírja.
Az érem
Csibi Magor egy ugyanebben a teremben gyökerező történettel zárta a szekcióját. Ana Maria Brânză, csapatban olimpiai bajnok párbajtőröző, egy rendezvényen megkérdezte tőle, látni akarja-e az aranyérmét. Csibi Magor észrevette, hogy az érem nem egyforma színű, a sportoló pedig elmagyarázta: „tudnod kell, hogy az aranyérem nem aranyból van.” Az olimpiai aranyérmek valójában aranyozott ezüstből készülnek.
Mindannyian, mondja Csibi Magor, megcsináljuk a magunk aranyát: az állást, a házat, az autót, a tiszteletet. Amikor odaérsz, „kicsit így megdörzsölöd az általad megszerzett érem felületét, és azt mondod: nem arany.” A következtetése: a sikernek személyre szabottnak kell lennie, „mert ha nem a saját sikeredet éled, akkor valaki másét.”

Utolsóként Joanna Krejs, a House of Skills Head of Blanchard Polandje lépett színpadra, aki QR-kódon keresztül kérdezte meg a termet, mire van szükségünk ahhoz, hogy önmagunkat vezessük.

Andrea-Enrica Tecar reggel Hodorral zárta az előadását, a „Trónok harca” szereplőjével, aki tartja az ajtót. Valaki neki is megtartotta, mondja. Valahol a következő önéletrajz-kupacban talán ott van egy gyógyszerész, aki nyitott ajtót keres.

Az anyag az Empower Tech 2026. november 17-i szekcióiról készített saját felvételeink alapján született. Az angolul beszélő előadók szavait az angol eredetiből fordítottuk magyarra; Csibi Magor idézeteit a román nyelvű szekcióból fordítottuk. A statisztikai adatok az alábbi forrásokból származnak, nem az előadásokból.
Források
- Az Empower Tech 2026 programja
- Az Empower Tech 2026-ban harmadszor kerül megrendezésre (DevTalks, angolul)
- Az Empower Tech 500 technológiai vezetőt és szakembert hoz össze november 17-én (Spotmedia, románul)
- A Microsoft Research és a Carnegie Mellon tanulmánya a mesterséges intelligenciáról és a kritikai gondolkodásról (PDF, angolul)
- World Values Survey, 7. hullám, Románia: bizalom az emberek többségében (IHSN)
- A Hofstede-féle kulturális dimenziók Romániára (European Proceedings)
- Az „Înțelepciunea conflictului” bemutatója, Nemira Kiadó (Zile și Nopți, románul)
- Deloitte Global Human Capital Trends 2026: az alkalmazottak egyharmada több mint 15 jelentős változáson ment át egy év alatt (Deloitte Románia)
- A nők aránya az uniós informatikai szakemberek között 2025-ben, Eurostat-adatok (The Brussels Times)
- Scott Beaumont távozik a Google ázsiai–csendes-óceáni vezetéséből (Marketech APAC)
- Az Equans informatikai központot nyit Bukarestben (Romania Insider)
- Bogdan Putinică és Alex Balint elindítja az Outcome1.AI-t (Economedia, románul)
A cikk magyar változata gépi fordítással készült a román eredetiből.









