Riport · Vadvilág · Argeș–Szeben
Az út szélén állnak, harminc centiméterre az aszfalttól, és nézik, ahogy elhaladnak mellettük az autók. Nem menekülnek, nem bújnak el, nincs okuk rá. Egyetlen júliusi napon tíz olyan helyet számoltam össze a DN7C úton, ahol medvék voltak. Hányan vannak valójában, miért kerültek oda, és mi történik velük ezután, ezek közül egyik kérdésre sem tud senki teljes körű választ adni.
---
(Ember által fordítva és szerkesztve)
A medve az úttest és az erdő közötti füves sávon ül, olyan testhelyzetben, amelyben semmi vad nincs: hátát a fémkorlátnak támasztja, mellső mancsai lelógnak. Nézi az autókat. Amikor egy lelassít, kissé felemeli a fejét. Amikor továbbhalad, visszaengedi. Ez egy rutin, és ez a rutin technikai értelemben az állat foglalkozási betegsége: hozzászokásnak, azaz habituációnak nevezik, és amikor ehhez az ember által adott táplálék is társul, táplálékhoz kötött kondicionálásról beszélünk.
Egy csütörtöki napon, 2026 júliusának végén hajtottam fel a Transzfogarason, úton valami más felé, nem azért, hogy medvéket lássak. Tíz olyan helyet számoltam össze, ahol az út szélén álltak.
Tíz helyet, nem tíz medvét. A különbségtétel szőrszálhasogatásnak tűnhet, pedig éppen ez a történet lényege.
Senki sem tudja, hányan vannak
A barnamedvét általában lehetetlen egy fénykép alapján egyedileg azonosítani. Nincs olyan egyedi mintázata, mint a hiúznak, és nincs olyan orrlenyomata, mint más fajoknak. Ahhoz, hogy tudjuk, hány különböző medve jár egy útszakaszra, GPS-nyakörvekre, füljelzőkre vagy genetikai profilokra van szükség.
A Transzfogarason egyetlen medvén sincs ilyen.
Az elmúlt években három hivatalos számadat keringett, három különböző forrásból származnak, és egyikhez sem mellékeltek nyilvánosságra hozott módszertant: tizenöt habituálódott példány 2022-ben, huszonhat 2024-ben, huszonhárom 2026-ban. Nem alkotnak egységes trendet, nem hasonlíthatók össze egymással, és nem tudni, hogyan jutottak hozzájuk. Egy három helyen megfigyelt állat három megfigyelést és egyetlen medvét jelent, a beszámolókban azonban a három megfigyelés gyakran három medvévé válik.
Ennek a következménye súlyosabb, mint amilyennek tűnik. A román állam olyan útról telepít át és lő ki állatokat, amelynek medvéit nem számlálták meg. Az európai jog által előírt szigorú védelemtől való eltérés, amelynek alapján ezeket a beavatkozásokat végrehajtják, definíció szerint azt feltételezi, hogy az intézkedések szelektívek, vagyis tudod, hogy melyik egyed jelenti a problémát. Egyedi azonosítás nélkül a „problémás medve” csupán egy címke, nem pedig egy kategória.
Tizenöt kilométer, nem az egész út
A második félreértés a földrajzhoz kapcsolódik. „A Transzfogarason élő medvék” nem fent, az alpesi régióban, a Bâlea-tó közelében tartózkodnak. Lent, az Argeș megyei hegyoldalon vannak, nyolcszáz-kilencszáz méteres tengerszint feletti magasságban, a Căpățâneni, a Poenari-vár alatti falu és a Vidraru-gát közötti útszakaszon.
A kérdést végleg tisztázó szám a következő: a dokumentálható, sérüléssel járó tizenöt incidensből tizenkettő ezen a tíz-tizenöt kilométeres aszfaltcsíkon történt. A Fogarasi-havasok alpesi ösvényein, Podragu, Negoiu, a Bâlea–Capra útvonalon, vagyis pontosan azokon a helyeken, ahol bárki azt várná, hogy veszélyes legyen, egyetlen sérüléssel járó támadást sem sikerült megerősíteni.
Ez tehát közúti jelenség, nem hegyi. Nem a vadonban történik, hanem az autók közelében.
A területnek még hivatalos lehatárolása is van. 2024 szeptemberében a Nemzeti Környezetvédelmi Ügynökség arra kérte a Belügyminisztériumot, hogy egy pontosan meghatározott szakaszon, a Valea lui Stan felé vezető letérő és a Valea cu Pești között, vagyis körülbelül tizenöt kilométeren vezessenek be közös járőrözést. Az ügynökség akkori elnökének indoklása szerint az elkergetés és az áttelepítés „már nem hoz eredményt, mivel az állatok minden alkalommal visszatérnek azokba a helyekbe, ahol hozzászoktak ahhoz, hogy táplálékot kapjanak”.
Ennek a részletnek van egy gyakorlati következménye, amelyre kevesen gondolnak: az út alpesi szakasza évente körülbelül négy és fél hónapig van nyitva, és csak reggel hét és este kilenc óra között. A gát déli oldalán található, habituálódott medvék által látogatott útszakasz egész évben megközelíthető. A jelenség nem szűnik meg az út lezárásával.
Az Arefu vadgazdálkodási területen, amelyet pontosan ez a sáv szel át, a Romsilva 2025 júliusában 112 medvés állományról számolt be, szemben a 25 egyedben meghatározott „becsült optimális” állománnyal, vagyis a küszöbérték négy és félszereséről. Azt azonban nem közölték, mekkora a vadgazdálkodási terület kiterjedése. Enélkül a szám nem alakítható át egyedsűrűséggé, és semmivel sem hasonlítható össze.
Miért maradnak ott
A válasz éppoly egyszerű, mint amilyen nehéz megváltoztatni: mert működik. Egy medve, amely az út szélén táplálékot kap, néhány hét alatt megtanulja, hogy felesleges az erdőben élelmet keresnie, amikor egy autóból valaki egy perecet dob ki az ablakon.
A viselkedés nem új, de a története meglepően rosszul dokumentált.
A legrégebbi közvetlenül ellenőrizhető bizonyíték 2019. június 25–26-ra datálható: egy turistákról készült videó, amelyen egy gyermek is látható, amint kiszállnak az autókból és a DN7C út szélén medvéket etetnek. A felvételt ugyanazon a héten két független szerkesztőség is átvette. Érdemes megfigyelni, mit jelent ez: egy olyan jelenség első bizonyítéka, amely hat évvel később egy ember halálához vezetett, nem egy hatóság megállapítása volt, hanem egy Facebook-bejegyzés.
Korábbra visszatekintve a terep bizonytalanná válik. A Flacăra folyóirat 1980-ban írt a Transzfogarason élő „kolduló medvékről”, amelyek „a hetvenes években” jelentek meg, és „kinyújtott mancsokkal” közeledtek az emberekhez. Az út építésének időszakából, 1970 és 1974 közötti évekből származó beszámolók olyan etetővályúkról írnak, amelyeket szándékosan alakítottak ki a Bâlea Cascadă-i katonai tábor közelében, a kantinból származó ételmaradékokkal, hogy az állatokat eltereljék az építkezés állattartó telepétől.
A legmegrázóbb részlet azonban egy másik történet. 1977-ben Aristide Stavros, a megyei turisztikai és hegymászási bizottság elnöke arról számolt be, hogy a Brassó-hegység vadőreinek az volt a feladatuk, hogy medvebocsokat fogjanak be, cumisüvegből neveljék őket, majd a Fogarasba engedjék vissza őket az állomány újratelepítése céljából. Ezekről az állatokról ő maga írta, hogy „viselkedési rendellenességek” alakultak ki náluk. Ha a beszámoló megerősítést nyer, akkor az ezen az úton élő medvék habituációja nem csupán az 1990 utáni figyelmetlen turisták eredménye: legalább részben állami politika eredete is van. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy ennek az állításnak nincs más megerősítése.
Mindhárom forrás kizárólag másodkézből származó idézetek formájában maradt fenn. Egyiket sem sikerült eredetiben megtekinteni, és egyik tényszerűségét sem sikerült megerősíteni. Legalábbis egyelőre ezek levéltári adatok, nem megállapított tények.
1990 és 2014 között pedig nincs hozzáférhető dokumentációs nyom: sem sajtómegjelenés, sem nyilvános fénykép, sem felvétel. Negyed évszázadnyi csend, de ez a csend az archívumoké, nem feltétlenül az úté.
Személyesen azonban elmondhatom, hogy 2006 és 2008 között, amikor Nagyszeben felől Argeș felé ereszkedtem, medvékkel találkoztam ugyanennek az útnak a szélén, ugyanazon a szakaszon, amelyről ma írnak. Nem fényképeztem le őket, senki nem jelentette őket, és egyetlen statisztikába sem kerültek be. Ez egy tanúvallomás, nem olyan bizonyíték, amelyet más is ellenőrizni tudna, és pontosan ez a huszonöt év problémája: a jelenség nagy valószínűséggel folyamatos volt, de nem hagyott olyan nyomokat, amelyeket egy kívülálló ellenőrizni tudott volna.
Amit dokumentumok alapján biztosan állítani lehet, az csupán ennyi: a jelenség 2019-től válik nyilvánosan dokumentálhatóvá, 2020-ban helyi szinten intézményesül, 2022-ben jelennek meg az első hivatalos számadatok, és 2025-ben következik be az első halálos áldozat.
Ami biztosan megváltozott, az valami más: a kapcsolat már nem csupán a táplálékról szól. A látványról is szól. A hivatalos figyelmeztetések hét év alatt a „ne etessék a medvéket” felszólítástól eljutottak a „ne próbálják lefényképezni őket” figyelmeztetésig, vagyis maguk a hatóságok is a fényképezést kezdték kockázati tényezőként azonosítani.
Mi történt 2025. július 3-án
- Július 3-án reggel, a Vidraru-gát környékén egy 48 éves olasz motorost megölt egy nőstény medve. Ő az egyetlen dokumentált halálos áldozat ezen az úton. Megállt, hogy megetesse és lefényképezze. A telefonján egymást követő fényképek és egy felvétel is volt a közeledő nőstényről, képkockáról képkockára. A holttestet hatvan-nyolcvan méteren keresztül húzta lefelé, a tó irányába. A nősténynek három kölyke volt. Az állatot lelőtték. A kölykök közül az egyiket megtalálták és a zernesti menhelyre vitték, a másik kettő sorsáról nincs nyilvános megerősítés.
Az eset pontosan beleillik a tudományos szakirodalomban leírt mintázatba, ez a mintázat pedig ellentmond annak a közkeletű képnek, amely szerint a medve olyan vadállat, amely emberekre vadászik. A Scientific Reports című folyóiratban a barnamedvék világszerte előforduló támadásairól közzétett tanulmány szerint mindössze öt százalékuk ragadozó jellegű, kilencvenöt százalékuk védekező, a leggyakoribb forgatókönyv pedig, az esetek csaknem felében, a kölykeit védő nőstény. Ami Vidrarunál történt, nem egy vadászó állat esete volt, hanem egy olyan állaté, amely megtanult közeledni az emberekhez, és amely egy napon védekezett.
Románia valóban az Európában 2000 és 2015 között dokumentált barnamedve-támadások csaknem felét adja. A romániai áldozatok történelmi profilja azonban nem a turista: a részletesen dokumentált esetek felében a megtámadottak pásztorok, gazdálkodók vagy állattartók voltak, olyan emberek, akik a hegyekben dolgoznak. Ami a Transzfogarason történik, más jelenség, újabb keletű, és az aszfalt egy tizenöt kilométeres szakaszára koncentrálódik.
Ebben rejlik egy keserű irónia is, amelyet a medvék kezelésére irányuló intézkedések nem tudnak megoldani: a skandináv kutatások azt mutatják, hogy a kölykeiket nevelő nőstényeket éppen azért vonzzák az emberek által látogatott területek, mert ott megszabadulnak a domináns hímektől, amelyek megölnék a kölykeiket. Ami számunkra veszélyes terület, az számukra biztonságos terület.
Mi fenyegeti a medvéket
Hosszú ideig Romániában a medvék etetését nem tiltotta jogszabály. Az első útvonalon bevezetett tilalom nem az államtól, hanem Arefu községtől érkezett: a 2020-as 21. számú helyi határozat bírságolta a vadon élő állatok etetését, valamint a húsz méternél közelebbről történő fényképezésüket. Az első bírságokat ugyanazon év augusztusában szabták ki: ötszáz lej összegben.
Az állam öt évvel később jutott el idáig. A 60/2025-ös sürgősségi rendelet, amelyet 2025. november 7-én tettek közzé a Hivatalos Közlönyben, és amely november 17-én lépett hatályba, kifejezetten megtiltja a medve etetését, és 10 000 és 30 000 lej közötti pénzbírságot ír elő.
Mennyit számított addig a jogszabály? A huszonegy megye csendőrségi felügyelőségeitől kapott hivatalos válaszokon alapuló vizsgálat 2015 és 2024 között tizennyolc bírságot talált az egész országban, összesen 6900 lej értékben. A Transzfogarason átszelt két megyében hét bírságot szabtak ki, összesen 1300 lej értékben, ami körülbelül kétszázhatvan euró egy évtized alatt. 2026-ban, hat hét alatt és csak Argeș megyében: kilenc bírság, 106 500 lej. Nemcsak a bírságok összege változott meg, hanem 2026. május 27-én Argeș megye prefektusa aláírta azt a rendeletet is, amely állandó közös ellenőrző csoportokat hozott létre a DN7C úton. A jogszabály évek óta létezett. Azok az emberek viszont, akik alkalmazták volna, nem.
Van azonban egy másik rész is, amelyről kevesebb szó esik. Ugyanez a 2025 novemberi rendelet vezeti be a román jogba a „habituálódott medve” kategóriáját, és önálló jogalapot teremt az állat eltávolítására, miközben megszünteti a fokozatos beavatkozás kötelezettségét is. Az etető emberre kiszabott szankció és az etetett állatot elítélő meghatározás ugyanazon a napon, ugyanazon jogszabály révén lépett hatályba.
„Egy megetetett medve halálra ítélt medve.” Ezt az észak-amerikai szakirodalomból átvett megfogalmazást a környezetvédelmi miniszter nyilvánosan is kimondta 2024 nyarán. 2025. november 17-től ez már nem kampánymetafora, hanem a törvényben rögzített ok-okozati lánc.
A többi megoldás pedig nem működik. A barnamedvék áttelepítéséről rendelkezésre álló legjobb adathalmaz, amely negyven éven át 110 esetet vizsgált a kanadai Albertában, hetven százalékos sikertelenségi arányt mutat. Az állatok visszatérnek, és az „otthon” fogalma csak száz kilométeren túl kezd eltűnni, vagyis a Fogarasi-hegységen túl. 2025 márciusában a környezetvédelmi miniszter nyilvánosan elismerte: „Az áttelepítés módszere nem hoz eredményt, az elkergetés módszere nem hoz eredményt.”
Marad a kilövés. És itt jelenik meg az a szám, amely megváltoztatja azt, ahogyan a hivatalos szóhasználat egészét olvassuk: a 2024 és 2025 közötti körülbelül tíz hónap alatt az úgynevezett „megelőzési kvóta” keretében kilőtt 381 medve több mint 70 százaléka trófeapéldány volt, vagyis magas pontszámú állat, amelyet a nemzetközi vadászati értékelési rendszer alapján minősítettek, nem pedig azonosított problémás medve. Az ezt a rendszert létrehozó törvény pedig a koponyára vonatkozó árskálát is tartalmaz, amelyet a trófea pontszáma alapján számítanak ki.
A megelőzés és a trófeavadászat, más szóval, ugyanazt a kvótát használja. Már önmagában az is figyelemre méltó tény, hogy egy megelőzésre vonatkozó törvény árskálát tartalmaz.
A következő szezonra vonatkozó kvóta, amely közel ezer példányt jelent, vagyis négy és félszer többet, mint 2023-ban, 2026 augusztusának közepén még nem volt hatályban. Az Alkotmánybíróság június 24-én elutasította az elnök beadványát, augusztus 7-én azonban az elnök hat kérés kíséretében kérte a Parlamenttől a törvény újbóli megvizsgálását. Ezek közül három szinte szó szerint megismétli a WWF Románia által a 2025 decemberében készült genetikai tanulmánnyal kapcsolatban megfogalmazott módszertani kifogásokat.
A hiányzó számok
Ami az országos állományt illeti, a kép éppoly bizonytalan. Ugyanazon állam ugyanazon intézményei az elmúlt évtizedben 4650 medvétől számoltak be, ez az Európai Bizottságnak a 2013 és 2018 közötti időszakra jelentett adat, egészen 12 787-ig, amely a 2025 decemberében bemutatott genetikai tanulmány felső értéke. Ez közel háromszoros eltérést jelent.
A genetikai tanulmány, amely 57,3 millió lejbe került, és több mint 24 000 mintát elemzett, 10 657 és 12 787 közötti egyedszámot állapított meg, átlagosan 11 651-et. A vita azonban nem zárult le, csak más irányba terelődött: a WWF Románia hat ponton kifogásolta a módszertant, többek között azt, hogy a mintákat három éven keresztül gyűjtötték, ami ellentmond annak a „zárt populációra” vonatkozó feltételezésnek, amelyre ez a modell épül. A kifogás nem pusztán elméleti: a Fogarasból származó Conservation Carpathia Alapítvány adatai azt mutatják, hogy a 2017 és 2022 között összesen azonosított 504 medve közül a 2017-ben észlelteknek mindössze 20%-át találták meg 2022-ben is. A több éven keresztül összegyűjtött egyedek nem azonosak az egy adott időpontban létező állománnyal.
Ráadásul még az emberi áldozatokról sincs nyilvános nyilvántartás. A román állam nem tesz közzé éves adatsort a medvék által megsebesített vagy megölt emberekről. A politikai célzattal hangoztatott számadatok, például a környezetvédelmi miniszter által 2024-ben említett „huszonhat halott és 274 sebesült húsz év alatt”, nincsenek évekre lebontva, a „sebesült” fogalmának nincs klinikai meghatározása, és kívülről senki nem tudja őket ellenőrizni. A keringő adatsorok ráadásul számtanilag is ellentmondanak egymásnak: az egyik jelentés szerint egyetlen év alatt 4400 segélyhívás érkezett a 112-es számon, míg egy másik szerint öt év alatt 6400.
Egy helyesbítést érdemes tenni, mert gyakran terjed az az állítás, hogy „Romániában él Európa medvéinek fele”, és ez félrevezető. Az Európai Unió Tanácsának 2024-es dokumentuma szerint az „európai populáció körülbelül fele” a Kárpátok teljes állományára vonatkozik, vagyis Romániára, Szlovákiára és Lengyelországra együtt. Románia maga a 2018-as nemzeti tervében azt írta, hogy Oroszország nélkül az európai állomány 35–40%-ával rendelkezik.
És még egy aktuális pontosítás: a farkassal ellentétben, amelynek védettségi státuszát egy 2025 júliusában hatályba lépett európai irányelv ténylegesen csökkentette, a barnamedve 2026 augusztusában továbbra is szigorúan védett és kiemelt jelentőségű faj az uniós jogban. Az Európai Bizottság részéről nincs ezzel ellentétes hivatalos javaslat, csupán egy Románia és Szlovákia által 2026 júniusában közösen benyújtott politikai kezdeményezés.
Az utolsó medve
A déli oldalon, az első megállóknál sor állt. Úgy gyűlt össze a tömeg, mint hajdan a medvetáncoltatásnál — a régi fordulat itt szó szerint értendő. Azoknak a száma, akik ténylegesen etették az állatokat, csekély volt, de voltak ilyenek; az egész útvonal mentén pedig egyre sűrűbben tűntek fel a táblák: NE ETESSÉK A MEDVÉKET, alatta az angol fordítással. 2024 szeptemberében tíz volt belőlük az egész úton; egy évvel később több mint húsz.
A Nagyszeben felé vezető leereszkedésnél viszont alábbhagyott a lelkesedés. Az utolsó helyeken már alig állt meg egy-egy autó. Az út szélén álló medve már nem esemény volt, hanem akadály: lelassítottak, két másodpercig megnézték, majd továbbhajtottak.
Az utolsó, amelyet este hétkor láttam, Bâlea vízesés alatt, nem koldult és nem közeledett senkihez. Egy parkolóban aludt, egy betonpadkához simulva, fejét a mancsaira hajtva. Egyetlen autó sem állt meg.
Néhány hét múlva az út télire bezár. A medve azonban nem megy sehová.
---
Riport: Adi Coco · RomâniaFrumoasă — Egy ország, amelyet lassan fedezünk fel ·
A fényképek 2026. július 23-án, csütörtökön készültek a DN7C úton, Argeș és Szeben megye között.
Források:
Snoop.ro — „Románia kontra medve: nem tudjuk, hányan vannak, szemre becsüljük őket"
Digi24 — az első videós bizonyíték a Transzfogarasi úti medveetetésről (2019. június 25.)
Mediafax — tíz figyelmeztető tábla a Transzfogarasi úton (2024. szeptember 19.)
Mediafax — az első bírságok az arefui helyi határozat alapján (2020. augusztus 24.)
HotNews — a Romsilva számai a medve által megölt motoros ügyében
Conservation Carpathia — Románia első genetikai medveszámlálása
Az EU Tanácsa — Az (EU) 2025/1237 irányelv a farkas védettségi státuszáról
Európai Bizottság — Élőhelyvédelmi irányelv, nagyragadozók
---
Módszertani megjegyzés. A tíz medvés hely saját számlálás eredménye, egyetlen áthaladás során, 2026. július 23-án, csütörtökön: megfigyelésekről van szó, nem különböző állatokról. A DN7C-es országúton élő habituált medvék számára vonatkozó adatok (15 fő 2022-ben, 26 fő 2024-ben, 23 fő 2026-ban) különböző intézményi forrásokból származnak, és nincs közzétett módszertanuk. A sérüléssel járó esetek leltára (tizenötből tizenkettő az Argeș megyei szakaszon) saját, nyilvános forrásokon végzett dokumentálómunka eredménye, nem hivatalos nyilvántartásé — ilyen nyilvántartás nem létezik. A hetvenes évekbeli „koldusmedvékről" szóló visszaemlékezések, a Flacăra 1980-as cikke és Aristide Stavros 1977-es beszámolója kizárólag másodkézből vett idézetek útján kering; az eredeti forrásokat nem sikerült megtekinteni, és itt levéltári nyomokként, nem megállapított tényekként szerepelnek. A kvótatörvényben szereplő, koponyánkénti árszabás pontos értékeit nem sikerült megerősíteni a Hivatalos Közlönyben, ezért nem közöljük őket. A 2006 és 2008 közötti, ugyanezen a szakaszon történt medvetalálkozásokról szóló beszámoló a szerző közvetlen tanúságtétele, amelyet sem fénykép, sem korabeli jelentés nem támaszt alá; ez nem szünteti meg az időszak dokumentációs hiányát, hanem magyarázza. A barnamedve 2026 augusztusában is szigorúan védett faj az Európai Unió jogában — a 2025-ös státuszmódosítás a farkast érintette, nem a medvét.
