
Az eszpresszócsésze elfér a tenyérben. Siklodi Lilla az egyik kezével tartja, a másik ujjaival a peremét simítja, az asztalra terített kék vásznon, egy sárga szivacs és egy sor faszerszám között. Közben beszél is, pedig – mint mondja – ez nem szokása: „Munka közben nem igazán szoktam beszélni, teljesen elmerülök benne, úgy tudok igazán koncentrálni.”
Ez a csésze nem lesz kész sem holnapra, sem a jövő hétre. Előbb szárad, aztán kétszer kerül kemencébe, a két égetés között pedig következik a festés és a mázazás. „Amikor valaki azt mondja, hogy holnapra kellene neki egy bögre, akkor az sajnos nem megy” – mondja nevetve.
Siklodi Lilla 27 éves, kolozsvári. Lill'Dots néven dolgozik, a műhelye pedig a saját lakása, egy tömbház nyolcadik emeletén. Itt formáz, fest és mázaz. Innen indul, a szerszámaival együtt, azokra a foglalkozásokra is, amelyeket máshol tart azoknak, akik saját kezűleg szeretnék elkészíteni a bögréjüket. Arra a kérdésre, hogyan fér össze egy rohanó város a kézzel készült tárgyakkal, azt feleli, hogy az emberek éppen ezt keresik: „Az emberek megint elkezdték keresni azokat a tevékenységeket, és visszatérnek hozzájuk, amelyekhez ott kell lenni, jelen kell lenni, nem lehet sietni.”

Lilla és a pöttyök
A név nem a „little dots”-ból jön, ahogy elsőre bárki gondolná. „Nem, a Lillából, mert Lillának hívnak, és a kezemen vannak ezek a pöttyök” – mondja. Egy négy pontból álló tetoválásról van szó az alkarján, amelyet a családja többi tagja is visel. Olyan nevet akart, amely összeköti a kezét a kézzel készült munkával, és még valamit: „Nem akartam, hogy feltétlenül magyar név legyen, mert azt akartam […], hogy minél több közösségbe, minél több városba eljussak.” Régóta várta, hogy valaki megkérdezze, honnan a név. „Nem nagyon kérdezik az emberek.”

A kerámiát a járvány idején akarta kipróbálni, de akkor nem volt hová tanfolyamra mennie. 2023-ban tért vissza az ötlethez, amikor beiratkozott egy kétalkalmas workshopra: Kolozsváron talált egy tanfolyamot a GeosPotterynél, és az első perctől megszerette. Elhatározta, hogy karácsonyra készít néhány tárgyat a családjának és a barátainak. Akkor jött rá – mondja –, hogy „nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik”: a máznak illenie kell az agyaghoz, a hőmérséklethez és ahhoz, ahogyan a darabot kiégetik.
Környezettudományt, majd agronómiát tanult. Kerámiás képzése azon a tanfolyamon kívül nincs. Van viszont egy emléke az óvodából vagy az iskolából, már nem tudja pontosan: a gyurma, amellyel sokat elüldögélt, és nagyon aprólékosan dolgozott. A többi a gyakorlatból jött, az olvasásból és abból, amit ő úgy nevez: „sok próbálkozás és sok kudarc”. „Valahogy minden összefügg. A természet is, az agyag is, ez a tevékenység is” – mondja.

Fehér agyag, fazekaskorong nélkül
A fazekaskorongot is kipróbálta. A kézi formázásnál maradt, mert úgy gondolja, így minden darab más lesz, mint a többi. A fehér agyagot választotta. Az agyagot, a szerszámokat, a festéket és a mázat az Interceramtól vásárolja, egy segesvári cégtől, amely kerámiaipari alapanyagokat és gépeket forgalmaz.
A népi kerámiához, például a korondihoz, nem érzi kötődőnek magát: nem használ sem vörös vagy fekete agyagot, sem hagyományos motívumokat és jelképeket. Amit csinál, az az ő szavaival „a régi hagyomány modern szála”.

A formázást szereti. Festésben nem tartja magát „szuper tehetségesnek”, ezért a mintákat az interneten keresi, és néha barátnőkkel vagy alkotótársakkal együtt fest. A forma viszont akkor is az övé marad, ha a megrendelő egy bizonyos feliratot vagy rajzot kér: „Megvan a saját stílusom, ahogy dolgozom.”
Két egyforma darab nem készül. Ezt azoknak is megmondja, akik egy fényképpel jönnek, és pontosan az azon látható bögrét kérik: megpróbálja, de nem lesz ugyanolyan. Egyetlen általa festett virág sem lesz olyan – mondja –, mint a képen.
Vannak dolgok, amelyek nem sikerülnek neki. A nagyon nagy tálak száradás közben megrepednek, a magas vázákat pedig nem lehet tenyérből felhúzni: „Nem engedi a gravitáció és a technika.” Ezekhez korong kellene.

Hogyan készül egy kerámiabögre, napról napra
Formázás után a darab nagyjából egy hétig szárad, amíg a víz elpárolog belőle; nyáron, melegben kevesebb idő is elég. Következik az első égetés, a zsengélés, amelyből az agyag fehéren és keményen kerül ki. A darab ezután hazakerül, festés és mázazás következik, majd megy a második égetésre. Mindkét alkalommal két napot tölt a kemencében, Siklodi Lilla szerint 1000 fokon, hogy vízálló legyen, és ételhez, italhoz is használni lehessen.
A kemence nem a lakásban van, és nem is az övé. Egy kemence sok hőt termel, ezért máshol áll, ő pedig több darabot gyűjt össze minden út előtt. Lépésről lépésre számolva egyetlen bögre nagyjából tíz nap alatt elkészülhetne, ha éppen akadna szabad hely a kemencében. Az embereknek két-három hetet mond.

A legnehezebb – mondja – a mázazás. Addig szinte mindent ki lehet még javítani: az agyagot újra be lehet nedvesíteni, a finom repedést csiszolópapírral el lehet tüntetni még az első égetés után is. A máznál már nincs visszaút. „Ha […] hagytál egy foltot, és ott nincs máz, oda az egész munka, oda az egész folyamat.” A máz nélküli folt beszívja a vizet, a darab pedig használhatatlan lesz.
Minden tárgyba belenyomja a Lill'Dots feliratú bélyegzőt. „Amikor nem felejtem el” – teszi hozzá. A céges megrendelésekhez elkéri a logót, 3D-nyomtatott bélyegzőt rendel, és azt nyomja az agyagba.


Ami nem látszik egy bögre árában
A megrendelések privát üzenetben érkeznek, az Instagramon és a Facebookon. A legtöbb ajándéknak készül. Egy kávézó eszpresszócsészéket rendelt tőle, a cégek pedig csapatépítőkre hívják. Vásárokra is hívták már, de még nem jutott el: egy vásárhoz készlet kell, neki pedig megrendelései, foglalkozásai és mindezek mellett állása is van: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumnál is dolgozik.

Egy bögre 45 lejtől nagyjából 100 lejig terjedő áron kapható, mérettől, űrtartalomtól és bonyolultságtól függően. Az árra – mondja – még senki sem panaszkodott; aki sokallja, nem veszi meg. Igyekszik megfizethető szinten tartani, mert azt szeretné, hogy a tárgyai eljussanak az emberekhez. Aki az ő bögréjét egy bolti bögréhez hasonlítja, az az utat nem látja: „Én két-három hétig úgy dolgozom, hogy nem fizetik ki a munkámat, amíg a megrendelő meg nem kapja a terméket.”
Sokan tőle tudják meg, mennyi ideig tart. Azt hitték – meséli –, „hogy csak olyan, mint a TikTokon, milyen szép, milyen gyors”. Eleinte ő is így gondolta: vesz agyagot, és kiégeti az otthoni sütőben.

A foglalkozásokon, amelyek általában két órát tartanak, mindenki maga formázza meg a bögréjét. Ő aztán elviszi a darabokat, kiégeti, és visszahozza őket. Egy egyéni foglalkozás személyenként 200–250 lejbe kerül, attól függően, hogy ki mit szeretne készíteni, és hány alkalomra van szükség. Sokan azt mondják neki, hogy olyan, mint egy terápia; az ő magyarázata gyakorlatias: az agyag nem vár. „Nem mondhatod azt, hogy »na, hagyom holnapra«, mert megkeményedik.”


A barátai és családja besegítenek a festésbe vagy a nagyobb megrendelésekbe, de ennél nagyobbra nem akar nőni. Havonta mintegy 40 darabot készít, időszaktól függően többet vagy kevesebbet. Emellett havonta legalább két-három foglalkozást is tart. „Nem akarom […], hogy tízfős csapatom legyen, amellyel a megrendeléseket csináljuk, én akarom megcsinálni őket.”
A teljes interjú Siklodi Lillával, amelyet az eszpresszócsésze formázása közben vettünk fel (román nyelven):
A teljes interjú Siklodi Lillával a YouTube-on
A műhely, amely összecsomagolható, ha barátok jönnek
A műhely valójában nem foglal el egy szobát. A vásznat, a szerszámokat és a tégelyeket össze lehet szedni és félre lehet tenni, ha barátok jönnek látogatóba, aztán újra elő lehet venni. „Inkább a kész darabok foglalnak sok helyet” – mondja Siklodi Lilla. Egyszer szeretne külön műhelyt, a városban vagy valahol vidéken, közelebb a természethez. Egyelőre itt van.

A látogatás napján tele volt az asztal: eszpresszócsészék, apró virágokkal festett tányérok, egy hamutartó „Smoking instead of crying” felirattal, egy macskafejet formázó fedeles edény.

Egy hullámos szélű tálon kézzel írt házassági évfordulós jókívánság áll kétszer: egyszer románul, egyszer magyarul.

Az emberek azt képzelik, hogy tele a lakása kerámiával. Főleg prototípusai vannak – mondja –, meg azok a darabok, amelyek „teljes kudarc” voltak, mert valami baj volt a mázzal. Mindezek közül egyet használ: az első bögrét, amelyet egyedül készített, azt, amelyiknek megrepedezett a máza. Kávét nem iszik. Teát iszik.

A kék vásznon ott marad az eszpresszócsésze, az oldalán a piros masnival. Egy hétig kell száradnia.

Az interjú és a fényképek 2026. augusztus 24-én készültek a kolozsvári lakásban, amely műhelyként is szolgál. Az interjú román nyelven zajlott; az idézeteket saját felvételünkről jegyeztük le, és románból fordítottuk magyarra. Az életkort, a munkahelyet, a tanfolyam nevét, az árakat és a darabszámot Siklodi Lilla utólag, írásban közölte. Résztvevőkkel tartott foglalkozáson nem voltam jelen, és a kemencét sem láttam; a két foglalkozáson készült fénykép és az álló portré a Lill'Dots archívumából származik.
A cikk magyar változata gépi fordítással készült a román eredetiből.





